2017-12-22

A jó fiú

„A nyolcvanas évek elején járunk, Belfastban, a legádázabb észak-írországi zavargások idején, kemény, zárt, szűk és veszélyes világban, ahol naponta robbannak bombák, állandó összetűzések tartják félelemben azokat, akik csak (túl)élni akarnak. […]
2017-12-22

Kényszervirágzás

Martin Walser úgy ábrázolta az öregedést, ahogyan senki még. Nagyszerű szöveg ez, behúzza az olvasót. „Karl von Kahn, a jó karban lévő hetvenes férfi a befektetésbizniszben tevékenykedik, még mindig sikeresen. […]
2017-12-21

13 diktátor – Fejezetek a forradalmak történetéből

A forradalmi események főszereplői általában diktátorokká váltak, vagy legalábbis mindent elkövettek ennek érdekében. Cromwell úgy gondolta, azért ő számolhatja fel a régi világot és építhet újat a helyére, mert Isten […]
2017-12-16

Újraföstve – Nógrádi Szofi naplója

„Nógrádi Szofi facér ötvenes. Mi ötvenesek már a gyereknevelésnek nevezett túlélőtúrán, a család címszó alatt szereplő remek társasjátékon túl vagyunk, legalább egyszer. És nem igaz, hogy ezen túl már csak […]
2017-12-15

Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel…

„Dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek […]
2017-12-08

Panda

Nem szép, de van benne valami kifejezetten … idegesítő. Larkin őrmester körül mindig nagy a feszültség, mert olyan a stílusa, hogy a feletteseinek vagy ellenlábasainak komoly önuralmat kell gyakorolniuk, hogy […]
2017-11-20

Angyalokkal szárnyalók

Még felnőtt korunkban is gyakran reménykedünk a csodákban, amikor nehéz helyzetbe kerülünk. Szívesen hallgatunk és olvasunk történeteket, amelyekben valaki erőre kapott, boldogult, új lehetőségekhez jutott csodálatos segítség révén. Berti M. […]
2017-10-27

Inspiráció természetesen

Életmódkalauz. Relaxálós. Elmélyülős. Magunkba nézős. Ugyanakkor bizsergetően izgalmas könyv. Lehet más szemmel nézelődni, ha végre eljutunk egy erdei sétára, vagy vízpartra, hegyekbe? Megláthatjuk, felvehetjük azt, ami mellett eddig elmentünk. Kavicsok, […]
2017-10-21

Aylin – Egy rendkívüli nő története

Unokatestvére, a neves török szerző írta meg Aylin Radomisli, a neves amerikai pszichiáter életének történetét. Olyan lett, mintha legalább fele fikció lenne. Lánykérés első látásra, és házasság a líbiai herceggel. […]