Lantos Vera népszerű idegenvezetővel, Portugália kiváló ismerőjével a fadoról beszélgettünk. Az apropót ehhez a Memory Hotel című regény adta, de ezúttal nem a könyv helyszíneit járjuk be, hiszen az […]
Megjelent már magyarul is Az elveszett gyerek története, a Nápolyi regények befejező kötete. Azt gondoljuk, ha olvastuk Elena Ferrante Briliáns barátnőm című regényét, és a további részeket, akkor megismertük az […]
Ha a kávé történetéről akarsz többet megtudni, akkor kezdd Olaszországban! Ez volt a legnagyobb tanulság ebben a beszélgetésben, hiszen – mint kiderül – szinte minden, ami előrevitte a kávé karrierjét, […]
Remek hangulatú, izgalmas városnézés Szirbek István művészettörténésszel a 20-as évek Párizsában. Bár az apropót Paolo Coelho A kém című regénye adta, de mi továbblépünk az időben… Hallgasd meg itt!
Charlotte elmegy Weimarba, meglátogatni az ott élő nagynénjét. Sétálnak az Ilm parkjában, megnézik a Bellevue kastély egzotikus növénygyűjteményét, és a Ködkirálynő múltbéli szereplői között szóba kerül néhány helyi híresség is. […]
„Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki […]
Hogyan lehet az haute cuisine-t és az haute couture-t egy könyvben említeni? Franciás könnyedséggel. Míg a sikkes nyári almás pite, az elegáns csokoládékrémes királyi Charlotte vagy a stílusos gesztenye- és […]
Nem láttam a Vészhelyzetet, és a Férjem védelmében című sorozatot sem. Egyszerűen valahogy nem volt időm, amikor ezek mentek, viszont a könyvet, amit a színésznő írt, aki mindkét sorozatban szerepelt, […]
„Mit kezdjünk a szeretteink halála után ránk maradt örökséggel? Az elbeszélő egy nap az édesanyja által felhalmozott rengeteg holmi között találja magát. A könyvek, bútorok, lakberendezési tárgyak sokaságának válogatása közben […]
Az oldal további használatához kérjük, járuljon hozzá a sütik kezeléséhez. ElfogadásRészletek
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.