Ég és nő között
2019-01-08
Kinizsi – Mátyás király hadvezére
2019-03-19

Egy meglepő élményem…

…hogy az olvasás terén is működik a kutyaharapást szőrével módszer. Legalább 15 éve dolgozom már könyvekkel, és azóta minimum három, de általában több könyvet olvasok el hetente. Sokan kérdezik, hogy nem fáradok-e el ebben, és boldogan mondom mindig, hogy dehogy. Engem ez tölt, ez a hobbim is, imádok olvasni, ez sosem teher. Aztán most januárban észrevettem, hogy bár ugyanolyan nyugtalan vagyok, mint máskor is a karácsonyi maratoni olvasások/interjúzások után, de ez bizony nem elvonási tünet, mint eddig. Vagy lehet, hogy az, de nemigen tudok a kezembe venni egy könyvet sem. Teltek a hetek és egyre kétségbeesettebb lettem. Aztán egy beszélgetés során megkérdeztem, milyen krimiket ír J.D. Barker? Mert a Draculban kiderült, valamit nagyon tud. Egyszer csak ott várt a rádióban egy nagy csomag két könyvvel, és ez bizony felhívás volt keringőre. Majdnem ezer oldal a két – amúgy összetartozó – regény, azon a hétvégén éjszakánként elolvastam őket. Hát kiborított persze, mert felkavaró, iszonyúan feszült és kegyetlen történet ez. De ami különösen felvillanyozott: mintha az olvasáshoz szükséges fogaskerekek megolajozódtak volna a fejemben, lendületbe jöttem, és azóta ugyanazon a fordulatszámon dolgozom mint korábban. Szóval az Agave Kiadónak és J.D.Barkernek jövök eggyel! 🙂

                                                    

Olvasd el a fülszöveget!