„…A kórokozóktól rettegni vagy undorodni teljesen felesleges. Érdemes viszont megismerni őket, megérteni az életmódjukat, a terjedésüket, és persze a legfontosabb: ezek alapján kitalálni, hogyan védekezhetünk ellenük az egyén, illetve az […]
Szerelem, halál, veszteség, fájdalom, hűtlenség – Mörk Leonórával beszélgetünk érzelmekről, a nők helyzetéről, színekről és festészetről az 1600-as évek közepén, Hollandiában játszódó regénye kapcsán. „A könyv lapjain megelevenedik a Vermeer […]
„Vadas Zsuzsa újságíró több mint 60 éve járja a világot. Keresztülutazott Afrikán, Ázsián, Amerikán és Európán. Jól érezte magát a maszájok társaságában, lakott az őserdők lombos fái között, igluban, vagy […]
A Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják […]
Margaret Atwood , Patti Smith, Juliet Binoche, Dragomán György, John Le Carre, és Woody Allen. Köves Gábor kiváló interjúkat készített velük is, én pedig vele interjúztam róluk és arról, milyen kihívások […]
Gyovai Helén már gyerekként is rajongott Itáliáért, de sosem gondolta volna, hogy egyszer majd visszatérő vendégből olaszországi lakossá, sőt olasz feleséggé és olasz mammává válik! Hogyan került Budapestről egy észak-olasz […]
Tudod-e, hogyan jelezték régen a toronyőrök, ha a városban tűz ütött ki? Miért Normafa a Normafa? Vajon ki lehetett a híres angyalszobrász, aki vasárnaponként habos kakaóval vendégelte meg a környékbeli […]
Hogyan őrizhető meg a Világnagy Erdő olyan csodás és kellemes élőhelynek, amilyennek szeretik a lakói? Egyre több jele van annak, hogy különös változások kezdődtek, amelyek bajt sejtetnek, kényelmetlenséget okoznak, de […]
„Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk? A Lány a város felett című könyv a sors, a hit és a megválaszolandó kérdések regénye.” Tallér Edinával arról […]
Az oldal további használatához kérjük, járuljon hozzá a sütik kezeléséhez. ElfogadásRészletek
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.