A boszorkány

Dobosi Beáta fordító

„Szerintem ez egy mestermunka” – mondja Dobosi Beáta fordító erről a krimiről. – „Bár lehetett tartani attól, vajon kitart-e 600 oldalon át a lendület és leköti-e az olvasót a regény, de az írónő ezt tökéletesen megoldotta. Camilla Läckberg nagyon jól tudja, hogy mennyit mondhat el nekünk, mi az, amit mi kitalálunk magunktól, és hol kell elhelyezni a csapdákat, hogy tévútra vigyen minket, és ártatlan embereket gyanúsítsunk gyilkossággal. Olvastam az interneten svéd olvasói véleményeket és kritikákat, nagyon sokan mondják, hogy ez a legjobb kötet a sorozatban. Én is mindenképpen kiemelkedőnek tartom. Eddig nekem az Eltitkolt életek volt az első helyen, de most már szoros versenyben van A boszorkánnyal…„

A podcast-ban folytatjuk a beszélgetést, és megmutatjuk, hányféle problémakör jelenik meg ebben a letehetetlen krimiben. Valamit azért leszögezhetünk: boszorkányüldözések pedig (még ma is) vannak…

Ha kíváncsi vagy, mi mindent árul el Camilla Läckberg a könyveiről és a könyvei születéséről, akkor kattints!

Ez pedig egy rövid részlet a krimiből az Animus Kiadó oldaláról. Mert ha mi többet mondanánk, már spoilereznénk…

„Aki íróként dolgozik, annak fegyelmezettnek és lelkiismeretesnek kell lennie, és néha kissé magányos. Erica mégis szerette a munkáját, imádott írni, életet lehelni történetekbe és emberi sorsokba, kutatni és a dolgok mélyére ásni, kideríteni, mi is történt valójában, és miért. Az esetnek, amelyen pillanatnyilag dolgozott, már régóta a végére akart járni. A kis Stella története, akit Helen Persson és Marie Wall megölt, máig mélyen érintett minden fjällbackait.
És most Marie Wall visszatért. Az ünnepelt hollywoodi sztár azért jött Fjällbackába, hogy filmet forgasson Ingrid Bergmanról. A kis falut lázban tartották a pletykák.
Mindenki ismerte az ügy szereplőit vagy a családjukat, és mindenki megrendült, amikor 1985 júliusában egy délután ráakadtak Stella holttestére a tengerszemben.
Erica oldalra fordult az ágyban, és azon töprengett, vajon akkor is olyan melegen sütött-e a nap, mint ma. Miután megteszi azt a pár métert a közlekedőn át a dolgozószobájáig, azzal kezdi, hogy utánanéz.
De ez még várhat. Lehunyta a szemét, és elszunyókált, miközben Patrik meg a gyerekek hangja felszűrődött a földszinti konyhából.
Helen előredőlt, a tekintete ide-oda csapongott. Izzadt tenyerét a térdére támasztotta. Egyéni rekordot állított fel, holott a szokásosnál később indult futni.
A tenger kéken és tisztán csillogott előtte, de a lelkében vihar dúlt.
Nyújtózkodott, majd maga köré fonta a karját, de nem tudta abbahagyni a remegést. „Most gázol át valaki a síromon” – szokta mondani az anyja. És talán így is volt. Na, nem az ő sírján. Hanem valaki másén.
A múltra a feledés fátyla borult, az emlékképek elhalványultak. De a hangokra, amelyek azt kérdezgették, mi történt, emlékezett. Folyton-folyvást ugyanazt hajtogatták, mígnem Helen már nem tudta, mi az ő igazságuk és mi a saját igazsága. Akkoriban lehetetlenségnek érezte, hogy visszatérjen ide, és itt éljen. De a suttogások és a sikolyok az évek alatt elhalkultak, csendes duruzsolássá váltak, hogy aztán végleg elnémuljanak. Úgy érezte, ismét a létezés természetes része.
De most megint beszélni fognak. Minden felszínre kerül. És mint oly sokszor az életben, az események összefüggnek. Hetek óta nem aludt, miután megkapta Erica Falck levelét, amelyben az állt, hogy könyvet ír, és szeretne vele találkozni. Kénytelen volt újra felíratni
magának a tablettákat, amelyek nélkül már évek óta olyan jól megvolt.
Máskülönben nem bírta volna elviselni a következő hírt: Marie visszatért.
Harminc év telt el. Csendben és visszahúzódva élték az életüket Jamesszel. Jól tudta: James így akarja. Egy idő után úgyis vége szakad a szóbeszédnek, mondta annak idején a férfi. És igaza lett.
A sötét órák véget értek, és Helen gondoskodott arról, hogy minden menjen a maga útján. Az emlékeket sikerült kordában tartania. Mostanáig.
De a képek most megint ott villództak. Tisztán látta maga előtt Marie arcát. És Stella vidám mosolyát.
Helen ismét a tengerre nézett, a tekintetével követte a hullámok mozgását. De a képek nem tágítottak. Marie visszatért, és vele együtt a pusztulás is.”