Talán bizony mégsem
2016-04-07
2016-07-24

Öregség öregedés nélkül – Hosszú élet és vitalitás

Már megszületett az az ember, aki megéli majd a 135 éves kort! Egy megkerülhetetlen téma, egy meglepően alapos szerző, és néhány lényeges mondat a figyelem felkeltésére, mert bizony ideje készülni rá, hogy tovább élhetünk, és azt az időt is hasznosan, aktívan lenne érdemes eltölteni. Hogy mire kellene a társadalomnak felkészülni? Erre is ad ötleteket a gerontológus szerző, csak legyen rájuk fogadókészség… Egészségügy, gazdaság, szociális hálózat, munka, nyugdíj, család – nem hagy ki semmit Rudi Westendorp, és akkor most ajánlóként néhány idézet: „A múltbeli történeteknek akkor már nincs is semmi hasznuk? Semmit nem tanulhatunk a mostani öregektől? Dehogynem! Az idős emberek és élettörténeteik kiváló forrást nyújtanak ahhoz, hogy ne csak hátra, hanem előre is tekintsünk.”

„Azoknál az idős embereknél, akik csekély társas kapcsolati tőkével rendelkeznek, nagyobb a halálozási kockázat, mint a dohányosoknál, pedig megbetegedés és halálozás szempontjából a dohányzást tekintik az egyik legsúlyosabb kockázati tényezőnek. Az egészséges életmódban benne foglaltatik az is, hogy az ember beruház a családjába, a barátaiba és a társas kapcsolataiba, mert nem szeretne idős korban magára maradni. Erre nemcsak az élet hossza miatt van szükség, hanem azért is, mert különben az időskor nem sok örömet tartogat…”

„Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá az állítást, hogy a mozgás hatására lassul az agyfunkció működésének csökkenése, tehát biológiailag igazolt a „használd vagy elveszíted” tétel. És ez egészen más, mint az agytornaként szolgáló keresztrejtvényfejtés…”  Podcast: interjú Büchler Andrással arról, mi lehet ebből a könyvből igazán fontos a magyar olvasónak?