2019-01-08

Ég és nő között

Új előadás a Mozsár Műhelyben a nőről, a férfiról, teremtésről, érzelmekről, összekapaszkodásról, egymás mellett elbeszélésről. Egy magával ragadó produkció, amit nézve nem véletlen, hogy eszedbe jutnak a filmélményeid, és akár […]
2018-11-13

Netentúli történetek – Ezt blogozd ki!

Egy új előadás a Mozsár Műhely színpadán. Lackfi János Minden napra egy sztori című kalendáriumszerű írásfolyamának történeteit – ebből rövidesen könyv is lesz – sajátos jelenetsorrá szerkesztette és két tehetséges […]
2017-12-16

Újraföstve – Nógrádi Szofi naplója

„Nógrádi Szofi facér ötvenes. Mi ötvenesek már a gyereknevelésnek nevezett túlélőtúrán, a család címszó alatt szereplő remek társasjátékon túl vagyunk, legalább egyszer. És nem igaz, hogy ezen túl már csak […]
2017-07-26

Hogyan legyünk csodálatra méltóak?

A kedvesség, a figyelem, a hallgatni tudás a karizmatikus ember védjegye. A jó hír, hogy a személyes vonzerő tanulható! „A mondataid végére mélyítsd el a hangod! Nagyon ritkán, akkor is […]
2017-05-20

Impulzusözön a Kortalan Kortárstól

Persze láttam már színpadon és filmben is Fodor Annamáriát, de egy könyvbemutatón találkoztunk először fél évvel ezelőtt, és amíg vártunk a kezdésre, egy új projektről mesélt, egy előadássorozatról, ahol kortárs […]
2017-04-15

Kövérnek lenni micsoda?

Kövérnek lenni szégyen? Kövérnek lenni elítélendő? Kövérnek lenni mihez képest? Vagy inkább kihez képest? Igen. És igen. Álságos lenne azt mondani, hogy mindaz, amit Mona Awad leírt, az túlzás, vagy […]
2017-04-15

Öreg barátok és a halál

Az utolsó pillanat, és ami azt megelőzi. Egészen bizarrnak tűnik elsőre Fernanda Torres ötlete, hogy öt barát életét a haláluk pillanatától visszanézve ismerjük meg. Egy teljesen megszokott nehézkes séta az […]
2017-04-15

Lista az életről

Egyelőre néhány mondat a  fülszövegből… „Az édesanyán elhatalmasodott az Alzheimer-kór, ezért a család felszámolja a családi otthont. Egy gondosan összekészített papírköteg kerül elő közben – anya karácsonyi ajándéklistái, melyekből kibontakozik a családi saga. Pontosan részletezi bennük, hogy […]
2016-11-15

Tavasszal nyílnak…

Tavasszal nyílnak a könyvek. Az újak. A friss szagúak. Közeledik a könyvfesztivál, és végre turbóra kapcsolhatok. Az év eleji betűéhségem végre csillapodhat. És hát az sem normális, hogy végig alszom […]