Szolgálj, hogy vezethess!

Állj fel! – ordítják a fülébe már nem először, és az olvasó is úgy érzi, most már nem adhatja fel (ő sem adhatja fel), menni kell tovább, menetfelszerelésben, vinni a ládát, cipelni a póznát, nyitva tartani a szemét… Porkoláb Imre megedzi az olvasóját, aki egyébként a könyv elején még nem érti, mi végre ennyi szenvedés, ennyi tűrés, de a közepén már biztosan tudja, hogy a csapatért, a győzelemért, önmagamért.

„Vacogva fekszel a hideg víztől átázva egy pocsolyában. Minden porcikád fájdalomtól lüktet és a fáradtságnak olyan szintjét tapasztaltad meg, amelyet korábban még sosem. Körülötted a többiek nyögései, hörgései hallatszanak. Sötét van, hajnali fél kettő lehet, és már harminc perce vagy fekvőtámaszokat nyomsz, vagy csak tartod magad és imádkozol, hogy legyen már vége. Ismered a képességeidet – vagy mégsem?” A legtöbb ember sosem jut el teljesítőképessége határaihoz sem fizikailag, sem mentálisan, pedig a Szolgálj, hogy vezethess szerzője szerint ez nagyon fontos lenne. Porkoláb Imre neve szerepelt az újságokban ’94 környékén, amikor hazatért a világ egyik legjobb tisztképző intézményéből, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémiáról, ahol megkapta a legmagasabb elismerést, hiszen legjobb lett a kiválók között. Porkoláb Imre ezredes kifejezetten izgalmas és élményszerű könyvet írt, másrészt egészen egyedi vezetéselméleti kurzuson vesz részt az olvasója, az üzleti életben, a vállalti vezetésben jellemző helyzetek bemutatása, és az idevonatkozó számos tanács miatt. Állóképesség, rátermettség, kitartás, helyzetfelismerés, alkalmazkodó képesség, a csapat motiváláshoz szükséges tudás – ha lenne kétség az olvasóban, hogy mi lehet közös egy jól képzett katonában és egy felső vezetőnek, akkor azért az előbbi felsorolás bizonyára egyértelművé teszi. Meggyőző, lendületes, alapos és korszerű ez a könyv, és számos amerikai vezetéselméleti kiadvánnyal ellentétben nem ismételget unásig, nem hoz a magyar olvasó számára távoli példákat, nem a világ üzleti élvonalában szereplők karrierútját teszi elénk – elérhetetlen – példaként, hanem egy fiatal magyar katona egy éves kiképzésének kihívásait, és a pályája csúcsán lévő szakember elmúlt 10 évének tapasztalatait összegzi, felhasználva persze a legfrissebb kutatási eredményeket is. „Vezetőként arra kell törekedni, hogy olyan szervezeti kultúrát alakítsunk ki, amely arra kényszeríti az embereket, hogy megbízzanak egymásban, nyíltan kifejthessék a véleményüket és érezzék, hogy a véleményüknek, valamint cselekedeteiknek hatása van az egész szervezet működésére. Egy ilyen környezetben a vezető irányt szab, amelyet a beosztottak követnek akkor is, ha a változás személy szerint kényelmetlenül érinti őket. A csapat összetartó ereje segít leküzdeni a mindenkiben ott lappangó ellenállást és amennyiben kellően rugalmas tervet követnek, akkor ahelyett, hogy egy előre lefektetett vasúti sínen robognának előre (ahol alapvetően csak két választásuk van: gázt adnak, vagy fékeznek), szabadon sétálhatnak egy mezőn és olyan érzésük lehet, hogy ők döntik el, milyen tempóban és merre mennek.” A szerző ma NATO stratégiai parancsnokának képviselőjeként a Pentagonban teljesít szolgálatot. A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán szakértője a gerillaharcnak és a terrorellenes hadviselésnek, az ehhez kapcsolódó vezetéselméletet és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja. Podcast: A szerző könyve születéséről beszél.