A legrémisztőbb regény Lakbergtől

Ne dőlj be a fülszövegnek! „Egy nyár eleji éjszakán Annie Wester bepattan a kocsijába, a keze a kormányon csupa vér. A kisfiával az egyetlen biztonságos helyre hajt, amit ismer: a Fjällbacka partjainál húzódó Grskär szigetére. Nem érdekli, hogy a szóbeszéd úgy tartja, hogy ott, a gyönyörű, ódon világítótorony árnyékában kísértetek tanyáznak.”

Tulajdonképpen ez a fülszöveg ki is választja az olvasót, nyilván azok kapják fel a fejüket, akik szeretik a kísértethistóriákat, a rémregényeket, pedig ennél sokkal bonyolultabb a képlet. Camilla Lakberg nem hagyta hátra a szokott józan és két lábbal a földön járó figuráit, csak most megbolondította kicsit a sztorit, hogy a végén aztán nagyon is kézzelfogható magyarázatot adjon. Szóval el ne tántorítsa a szerző kedvelőit a szellem járta torony, mint helyszín, mert Lakberg most is igen komoly társadalmi kérdéseket feszeget. A családon belüli erőszak, a nő helyzete, kiszolgáltatottsága, a gyereknevelés kérdései, a gyász – igazi női érzékenységgel, de cseppet sem finomkodva tárgyalja ezeket a témákat: Honnan is van a férjem pénze, kivel kötöttem én össze az életemet? Hogyan bocsássam meg a testvéremnek, hogy ő boldog, míg én fuldoklom a bánattól? Tényleg mindig felhőtlen az élet otthon egy kisgyerekkel? Ki segít, ha nem mondhatom el senkinek, mi történik velem az otthonomban? Camilla Lakberg most is a múltba (ezúttal a régmúltba) vezeti vissza az olvasóját, jól felpiszkálja, aztán kis időre magára hagyja, amíg megmutatja, a jelenben hogyan boldogul állandó főszereplője Erica egy rejtélyes halálesettel, majd vissza 100 évvel korábbra a világítótoronyba, ahol két férfi s egy nő él együtt (már ha azt életnek lehet nevezni).  Mivel Fjällbackaban  mindenkit ismer a bűneseteket megíró Erica, őt is izgatja, kinek lehetett útjában a férfi, akit holtan találnak a lakásában, a férfi, akinek magánéletéről különös módon még a tulajdon szülei sem tudnak semmit. Podcast: Dobosi Beáta fordítót sokat tud a szerzőről.