Nagyvárosi természetbúvár
2016-08-01
Ahová szívesen száműznénk magunkat
2016-09-22

A legijesztőbb titok

Van annak értelme, hogy rémisztően valóságos kísértettörténet? Lehet, hogy nincs, de mégis valami ilyesmit írt Johan Theorin. Nincs benne padlónyikorgás, elsuhanó árny, tükörből visszanéző rémség, de van benne “valakinek a jelenléte”, elszigeteltség, kiszolgáltatottság, pusztító hóvihar, sziklának csapódó hullámok.

Még csak nem is a legsötétebb szoba a legfélelmetesebb. Azok után, hogy a házban napokat és éjszakákat töltöttünk a szereplőkkel, oda már úgy lép be az ember, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az olvasó legszívesebben állandóan kérdezne: miért mentetek arra az isten háta mögötti helyre a nagyvárosból, minek felújítani, pláne lakni egy kísértet járta porfészket, miért nem hozod ki a kislányodat abból a szobából, miért nem szól itt senki a másiknak, hogy figyelj, állj le, mert nem lesz ennek jó vége? Persze mindenre választ kapunk, csak kicsit később, mint szeretnénk. Azt azért érezhető, hogy gyönyörű hely lehet Öland, amikor nincs sötét és hideg. Az a nagy ház is hangulatos lesz majd, ha lesz merszük a turistáknak megszállni ott. S tulajdonképpen a helybeliekkel is szívesen leülnénk  beszélgetni, persze csak ha nem mesélnek az elmúlt száz évben odaveszett emberekről. De attól tartok, hogy mesélnének, és ha nagyon kutatnék, kiderülne, hogy minden – a regényben leírt – legendának van valós alapja ott a szigeten. Podcast: Németh Zsófia pszichológust, blogírót kérdezem, rá hogyan hatott a könyv, miből adódhat a regény sajátos hatása?